XIV. Lajos ábrázolása a maga korában

Antoine Benoist, "a király festője és egyetlen színes viaszszobrásza", legalább tizenegy portrét készített XIV Lajosról. Ez az 1705 körül viaszból készült portré meglepő a megalkuvást nem ismerő realizmusával. A művész valószínűleg több, közvetlenül a király arcáról készült lenyomat felhasználásával készítette.

XIV. Lajos alatt a művészet alapja az állam megrendelése volt a hatalom dicsőségének demonstrálására. A művészet a hatalom eszközévé vált, és hozzájárult az ókori történelemből vett példákon és a Machiavelli által inspirált kormányzási elképzelésen alapuló uralkodói szuverenitás filozófiájának kialakításához. Leginkább király jeles tetteiről és kegyéről alkotott ábrázolások járultak hozzá a nagyságáról és hatalmáról alkotott képhez. XIV. Lajos volt a királyság legtöbbet ábrázolt személye; portréiról többszörös másolatokat készítettek, hogy az egész birodalomban megismerjék az uralkodót. A metszetek jelentették a legegyszerűbb módját annak, hogy képei elterjedjenek a korabeli médiában. A sajtó, különösen a La Gazette, azonnal felhasználta ezeket reklámcélokra.

XIV. Lajos képeit egyszerre használták jelenlétének pótlására és örök emlékeztetőül. Mivel a korban az abszolutista monarchiát időtállónak tekintették a művészetek a hatalom ezen időtlenségét mutatták be. A művészetek egy, a királyt kiszolgáló hierarchiába rendeződtek, mely „akadémiai rendszer” azon munkálkodott, hogy a gondolkodás minden formáját úgy szabályozzák, hogy azok az uralkodó dicsőségét szolgálják.

François Girardon és Thomas Regnaudi: Apollót szolgáló nimfák (1666 - 1675)

XIV. Lajosnak semmi sem volt túl jó. A hatalmi reprezentáció centruma, Versailles az ő elképzeléséből született, és mindenkinek a figyelmét magára vonta - olyan hellyé vált, ahol minden lehetséges volt. A Tükörteremben tartott fogadások a kifinomult ünnepi pillanatok voltak, amelyeket nem lehetett kihagyni. Nem véletlen, hogy Bernini (jobbról az ő király bust-jét látjuk), a híres római építész és szobrász is beleegyezett, hogy Franciaországba jöjjön, annyira vonzotta a korlátlan alkotás lehetősége iránti lelkesedés.

A „napkirály” udvarában a művészek felhasználták az ókori örökséget és a reneszánsz modelleket, melyek szimbolikus képek és mítoszok sokaságát szolgáltatták. A király képét az istenek vagy félistenek alapján formálták meg, s az ókori mítoszok és mitológiák után XIV. Lajos új, a korszak formanyelvén megfogalmazott mítosza következett. Az örök természeti rend, a kozmosz rendje és a politikai rend közötti párhuzam nyilvánvaló értelmezés volt a korabeli emberek számára. De mivel az abszolút monarchia mélyen vallásos volt, Franciaországban a királyi hatalom iránti csodálatot és buzgalmat a művészet a mitológia mellett vallásos érzelmek erősítésével is igyekezett felkelteni. A mitológiai és a vallási témák mellett a király a történelmi elbeszélést használta arra, hogy megerősítse a történelem feletti hatalmát. XIV. Lajos szenvedélyesen szerette a katonai dicsőséget, ezért a történelem uralását hódításaival érzékeltette.

A "Napkirály"

Ismeretlen szerző: XIV. Lajos és Apolló két arca

Apolló isten képe a Naphoz kapcsolódik, amely a világegyetem középpontja, a hő és a harmónia forrása. Ez a gouache (tussal készült rajz) ugyan nem hivatalos portré, és a színpadi jelmezrajzok jellegzetes stílusában készült, mégis jól felismerhető rajta XIV. Lajos, a fiatal király arca. Az uralkodó maszk és paróka nélkül, elegánsan és méltóságteljesen lép a színpadra: kitárt karjai és kecsesen felemelt, tenyérrel lefelé tartott kezei hangsúlyozzák az egyensúlyt, amelynek ő az abszolút jelképe. A lábak és a lábfejek helyzetét fél évszázaddal később Hyacinthe Rigaud megismételte a király hivatalos portréján. A színpadi jelmez a tollas tiarától a cipőig ismétli a sugárzó nap motívumát, amelyet az arany szín is kiemel. Ez az öltözék a luxuson túlmenően utal a XIV. Lajos által megtestesített, sőt, inkább értelmezett karakter kettős allegorikus jelentésére: Apollóra, a nap és a művészetek istenére. Az ifjú király nagyszerű sorsra hivatott, és általa Franciaország is. Ahogyan azt maga XIV. Lajos is mondta: „A nemzet nem Franciaországban alkot testet, hanem teljes egészében a király személyében lakozik.” Az Éjszakai Királyi Balett után XIV. Lajos a Napot tette kedvenc jelképévé. A tánc maradt az egyik legnagyobb szenvedélye, amit a Királyi Táncakadémia 1661-es megalapítása - amely nyolc évvel megelőzte a Királyi Zeneakadémia létrehozását - is bizonyít. A tánc professzionalizálódása, másrészt az államügyek azonban arra késztették a királyt, hogy 1670-ben – amikor is Molière és Lully Les Amants magnifiques című vígjáték-balettjében, ahol utoljára, és csak az első előadáson Neptun és Apolló szerepét táncolta - búcsút vegyen a színpadtól. Az udvari balett így is teljesítette küldetését a királyi propagandában: a látványosságot "konkrét ideológiává" tette, és a kollektív képzeletben a diadalmas Nap alakja XIV. Lajos, az abszolút uralkodó allegóriájává vált.

A következő feladatok alapvetően a "Nap" szimbólum felhasználásával foglalkoznak.

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Keresse meg a XIV. Lajos hatalmát allegorikusan bemutató képen az alul olvasható részleteket!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Heliosz dicsfénye, mely a hatalom kisugárzását is jelenti

Qudriga, a győztes római hadvezérek, de istenek diadalkocsija is

Az ég kapuját megnyitó Hajnal alakja

A hangszer Apolló jelképe

Nikének, a győzelem istennőjének alakja

Templom, melyből az isten képletesen kilép

A Hórák jelképe

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Azonosítsa a XIV. Lajos hatalmát irónikusan és allegorikusan bemutató képen az alul olvasható részleteket és a megfelelő képi elemeket!

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Emberi szükségleteire emlékeztető, szatírikus elem

Heliosz szekerének rozogaságát mutató elem

A király kabátja alá bújó fiatal Madame de Montespan, aki XIV. Lajos király legünnepeltebb maîtresse

A Napisten szekere a Zodiákuson hajt keresztül

A madam áhitatos, buzgó vallásosságú életének jelképe

Maintenon márkiné kezéből a gyeplőt Anglia ...

A király napistenként való megjelenésének szimbóluma

A szekeret az idősödő esthajnalcsillag, Madame de Maintenon (szintén maitresse) hajtja.

Gyengülő uralmának, rogyadozó hatalmának jelképe

.....és Ausztria próbálja kitépni. (utalás a spanyol örökségért vívott harcra)

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Válassza ki az állítások közül az igazat!

A kép a "Napkirály" alakjának sajátos ábrázolása, Romeyn de Hoog műve.

A kép- a Machiavelli által is megírt - ravaszság állatalakját is ábrázolja.

Lajos király alakja itt a hatalom és az erő jelképével együtt jelenik meg.

A kettős, metamorf arcábrázolások már a reformáció karikatúra-irodalmában is megjelentek.

A kép a királyi hatalom közelgő összeomlásátra utal.

Az ábrázolás zoomorf elemeket is tartalmaz.

Az ábrázolás szatírikus voltát erősíti, hogy Lajos arca torz vonásokkal jelenik meg.

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

A metszet és a vers alapján döntse el, mely állítások igazak!

Ismeretlen szerző: A francia király, a Szent Liga halhatatlan vezetője, 1691

A vers szabad fordításban:

"A napom ereje megvilágította az eretneket.
Hirtelen eloszlatta Calvin ködét
Nem isteni buzgalom által vezetve
Hanem hogy elrejtsem kifinomult politikám"

A metszet a hugenottákkal szemben fellépő XIV. Lajost ábrázolja.

A fáklya az eretnekek elleni fellépés hagyományos, már a reformáció kezdetekor is használt szimbóluma.

A kép címe a francia vallásháborúk korára utal vissza.

A nap alakjára öltött csuklya a király valláspolitikájának inkvizíciós jellegére utal.

A Nap-jelkép, mint mindig, most is Versailles udvarának kisugárzására utal.

A nap alakjára öltött csuklya a király szent életű voltát hivatott megmutatni.

Mitológia kereszténység a király szolgálatában

A képek segítségével keressük meg a következő ábrázoláson a királyt, mint istenséget jelképező elemeket!

E képeken keresztül történő "asszimiláció" lehetővé teszi, hogy XIV. Lajos megkapja az Olümposz két leghatalmasabb istenségének, Zeusz-Jupiternek és Apollónak a tulajdonságait: isteni felsőbbrendűség, harcos hatalom, győzelem a rendetlenség szörnyei felett, civilizáló cselekvés, mindenki felett gyakorolt hatalom, de igazságosság és legitimitás is.

A jobbról látható propaganda érme az uralkodót Héliosz/Apollóként ábrázolja. A jelmondat fodítása: "Senki sem mérhető hozzá."

Joseph Werner gouache-a (nem átlátszó vízfestékkel készült kép, balról) az előzőekben látottakhoz hasonló ikonográfiai kódokat használ. A király, aki tökéletesen azonosítható, parókát visel, és póza éppoly elegáns, mint amennyire ellentmond a hőstettének: megölte a szörnyű kígyót, Püthont, a lázadás alakját, amely vitatta Apollón fennhatóságát a delphoi jósda szentélye felett.
A király Apolló isten azonosító attribútumaival - íjjal és tegezzel - felszerelkezve egy erdős, idilli tájban pózol a legyőzött, isteni nyilaival átdöfött szörny mellett, és leereszkedő pillantást vet a földön fekvő áldozatára. Egy kis Erósz-Cupido elnézi a jelenetet, íjjal a kezében, akit lenyűgözött ez az emlékezetes győzelem.

Az ún. "Gemma Augusta" (részlet) és Charles Poerson: XIV. Lajos Jupiterként győzedelmeskedik a Fronde felett

Ez utóbbi alkotást a Fronde elleni harc (1648-1653 körül) történelmi kontextusában kell értelmezni. A Fronde a parlament és a hercegek abszolutizmus elleni lázadása volt, amit 1652-ben a fiatal királynak sikerült megfékeznie. A király hivatalos portréi mellett ebben az időben alakultak ki allegorikus ábrázolásai, amelyek a történelem vagy az antik mitológia segítségével erősítették az uralkodó legitimitását és növelték tekintélyét.

Hasonlítsuk össze a két ábrázolást, és keressük meg a párhuzamos vonásokat!

Ezek a képek, amelyek a mitológia felidéző erejét használják fel, és kétségtelenül hozzájárulnak az uralkodói hatalom újjáépítéséhez, megerősítéséhez a hatvanas években, hogy méltó reprezentációs keretet adjanak egy nagyon is személyes hatalomgyakorlásnak.

Az apollóni téma, vagyis a Napkirály isteni ábrázolása egy nemzetet is megjelenített, amely teljesen a királyi alakon nyugodott. Ahogyan ezt XIV. Lajosnak a Mémoire pour l'instruction du Duc de Bourgogne-ból vett kijelentése is kifejezi: "A nemzet Franciaországban nem külön test, hanem teljes egészében a király személyében lakozik".

Azonosítsa a kép tárgyi szimbólumait!

Charles Poerson: XIV. Lajos Jupiterként győzedelmeskedik a Fronde felett, 1661-67

Zeusz-Jupiter attribútuma, amely lehetővé teszi számára, hogy azonosuljon az Olümposz uralkodójával

Tölgykorona, amely az isten jellegzetes fája

Héphaisztosz-Vulkán kovácsműhelye, ahol Akhilleusz fegyverei készültek

Jupiter hírnöke, az istenség tieromorf alakja

Dór oszlop, Jupiter templomának jelzése

Medusa feje, amely a Fronde felett aratott győzelmét szimbolizálja

Az uralkodó reprezentatív, "hivatalos portréi"

Pierre Mignard: XIV. Lajos király római hadvezérnek öltözve, Maastricht előtt, 1673-ban

A XIV. Lajos által az Egyesült Tartományok (a mai Hollandia) ellen vezetett holland háborúnak (1672-1678) több oka is volt, de a fő ezek közül a gazdasági volt. Miután a 17. században jelentős kereskedelmi hatalommá vált, az ország Franciaországgal - király és miniszterei szerint nem tisztességesen - versengett a főbb európai piacokon. Ráadásul ez a kálvinista köztársaság, ahol szólásszabadság uralkodott, a francia monarchikus abszolutizmus egyfajta "negációja", tagadása is volt ( a történész, R. Mandrou szerint).

Végül, néhány őt gúnyoló, Amszterdamban megjelentetett röpirat és metszet által felbosszantott XIV. Lajosnak elege lett a hollandok arroganciájából. Az 1672-ben kezdődött háborút intenzív metszetpropaganda készítette elő, majd az első francia győzelmek (a Rajnán való átkelés, Utrecht elfoglalása) az emlékezetpolitika számtalan tárgyát (érmek, metszetek, faliszőnyegek, festmények stb.) eredményezték. Ám e kezdeti, a szavakkal és képekkel erősen felnagyított sikerek után a háború a vártnál is nehezebbre fordult, mert Hollandia megnyitotta gátjait, és így városait a francia csapatok számára nehezen megközelíthető szigetekké változtatta.

Az 1673 júniusában, XIV. Lajos jelenlétében lezajlott maastrichti ostrom, amelyet ez a festmény, valamint számos, a francia monarchikus propaganda által megrendelt ábrázolás ünnepelt, nem változtatott a katonai erőviszonyokon, a háború elhúzódott, és csak 1678-ban írták alá véglegesen az azt lezáró nijmegeni békét.

A kép leírása:

XIV. Lajos a kép közepén, előterében, egy ágaskodó lovon, római öltözetben. A fényben fürdő, fenséges királyi alak kiemelkedik a sötét háttérből. Fölötte, az égben a Győzelem [1] két babérággal, dicsőségének jelképével készül őt megkoronázni [2]. A szárnyas istenség az uralkodó felett lebegve bal kezében egy zászlót tart, rajta egy sugárzó nap [3], amely francia királyt jelképezi. A király természetes, könnyed tartással, leopárdbőr nyeregtakarón ülve lovagol [4] a tüzes paripán, jobb kezében a liliomokkal díszített parancsnoki botot [5], míg bal kezében aranyláncokkal díszített hámot [6] tart. A hám vörös színe az uralkodó szélben lobogó köpenyének meghosszabbítása, és a királyi színeket idézi. A király mögött megjelennek csapatai [7] és az erődített Maastricht [8], Limburg fővárosa, amelyet - Európa ámulatára - alig tizenhárom nap alatt foglalt el.

Jelentéstartalom:

Pierre Mignard festménye annak a politikának a része, amely a hatalom isteni eredetét és az emberek feletti uralom elvét hirdeti. A nagyméretű alkotás ugyanolyan monumentális, mint a bronzból vagy kőből készült lovasszobrok, amelyek a Napkirály uralkodásának második felében a nagy francia városok királyi tereinek közepén álltak. A festmény ügyesen ötvözi a hadvezér, a római császár és a szuverén fejedelem képét, amelyet XIV. Lajos testesít meg azzal, hogy természetesen uralkodik lován, miközben legyőzi ellenségeit. Egyedül, királyi tartással, gőg nélkül tekint alattvalóira. Ez azt a jelentéstartalmat erősíti, hogy ő az egyedüli építője annak a győzelemnek, amelyet nagyrészt Vauban stratégiai újításainak köszönhetően ért el. A királyi propaganda kendőzetlenül jelenik meg ezen a fényes és ügyesen realisztikus képen, és hozzájárul ahhoz, hogy XIV. Lajos, a kiváló lovas, a hatalma és dicsősége csúcsán lévő uralkodó képét adja.

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos francia és navarrai király portréja, 1701.

1702-től kezdve számos művész, festő és metsző, szinte azonos módon ábrázolta ugyanazt a figurát és annak pózát. Rigaud műterme 1715-ig nagy számú, különböző méretű, páncélban vagy koronázási palástban, egész alakos vagy mellszobor "XIV. Lajost" készített, amelyek azonnal elterjedtek Franciaországban és az európai udvarokban. Ez a festmény a hivatalos portrék archetípusává vált - a Harmadik Köztársaság óta még az elnököket is a Hyacinthe Rigaud által festett királyéhoz hasonló testtartásban ábrázolják.

Henri Rondel: Félix Faure elnök álló portréja, bemutatva a Nagy Szalonon, 1897

Dangeau márki emlékirataiban olvashatjuk: "1701. március 10., csütörtök, Versailles-ban: a király köszvénye továbbra is tart; Rigaud-val festeti meg a portréját vacsora után, hogy elküldje a spanyol királynak, akinek megígérte."
A király, akinek XIV. Lajos ezt a festményt szánta, második unokája, Anjou Fülöp volt, aki V. Fülöp néven lépett a spanyol trónra, miután II. Károly 1700-ban végrendelkezett, és az államai felosztását ellenezve, azzal a feltétellel hagyta rá, hogy lemond a francia koronához való jogairól. Hyacinthe Rigaud (1659-1743), aki az 1680-as évek óta híres portréfestő, kapott megbízást e kép megfestésére. Az egykori Királyi Festészeti Akadémia tagjainak kiadatlan visszaemlékezései pontosan beszámolnak a mű keletkezéséről: "Miután 1700-ban, néhány nappal Franciaországból való távozása előtt V. Fülöp spanyol király unokájának, XIV. Lajosnak megfestette az arcképét, az utóbbi megkérte a királyt, nagyapját, hogy adja neki saját, ugyanezen kéz által festett portréját, amit Őfelsége meg is engedett. Rigaud-t érte a megtiszteltetés, hogy a következő évben elkezdje, és amikor elkészült, ezt az uralkodó olyan tökéletesen hasonlónak és olyan pompásan díszítettnek találta, hogy megparancsolta neki, hogy készítsen egy ugyanolyan méretű másolatot, hogy elküldje a spanyol királynak az eredeti helyett, amely Versailles-ban, a trónteremben volt elhelyezve."

A valóságban Rigaud két nagy portréja, az eredeti és a másolat is Versailles-ban maradt. A festményt 1702 januárjában Versailles-ban, a nagy lakosztályban mutatták be az áhítatos udvaroncok csodálatára.

A test alsó része - egy fiatal férfi selyembe burkolt lába - szöges ellentétben áll a felső résszel: egy akkor hatvanhárom éves férfi realisztikus arcával. XIV. Lajost, a fiatalember testű öregembert a királyi jelvények veszik körül: a Szentlélek rendjének jelvénye, a jogar - fejjel lefelé tartva fogja, mint egy botot! Úgy tűnik, mintha a király az időn kívül, egyfajta örökkévalóságban lenne. E kettősség talán a test romlékonyságát, de a királyi hatalom örök voltát jeleníti meg....

Keresse meg XIV. Lajos "hivatalos portréján" az alul olvasható részleteket!

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos francia és navarrai király portréja, 1701.

Ez a nagyméretű ünnepi portré valójában egy montázs, amelyet több kéz készített Rigaud műtermében: a király fejét, amelyet Prieur, a mester egyik tanítványa vázolt, egy külön vászonra festették, majd a nagy vászonra rögzítették.

Egy fiatal férfi selyembe burkolt lába, amint tánclépést kezdeményez.

Themis istennő domborműve, aki mérleget tart a kezében, a bírói hatalmat jelképezi.

A király azúrkék, arany liliomokkal hímzett, hermelinnal bélelt koronázási palástjave.koronázási palástját hordja,

A korban már divatjamúlt, a király által sem hordott, fekete paróka

A Szentlélek-rend nagymesterének nyaklánca központi galambjával, alapítójára, III. Henrikre utal, és azt jelzi, hogy a monarchia öröklődik.

Nagy Károly kardja, a „Joyeuse” arra emlékeztet bennünket, hogy az uralkodó a seregek vezetője.

A rosszul tartott jogar és egy (halotti) korona, amelyek a királyi hatalmat jelképezik

A foglalkozás befejeződött.