XIV. Lajos ábrázolása a maga korában

Antoine Benoist, "a király festője és egyetlen színes viaszszobrásza", legalább tizenegy portrét készített XIV Lajosról. Ez az 1705 körül viaszból készült portré meglepő a megalkuvást nem ismerő realizmusával. A művész valószínűleg több, közvetlenül a király arcáról készült lenyomat felhasználásával készítette.

XIV. Lajos alatt a művészet alapja az állam megrendelése volt a hatalom dicsőségének demonstrálására. A művészet a hatalom eszközévé vált, és hozzájárult az ókori történelemből vett példákon és a Machiavelli által inspirált kormányzási elképzelésen alapuló uralkodói szuverenitás filozófiájának kialakításához. Leginkább király jeles tetteiről és kegyéről alkotott ábrázolások járultak hozzá a nagyságáról és hatalmáról alkotott képhez. XIV. Lajos volt a királyság legtöbbet ábrázolt személye; portréiról többszörös másolatokat készítettek, hogy az egész birodalomban megismerjék az uralkodót. A metszetek jelentették a legegyszerűbb módját annak, hogy képei elterjedjenek a korabeli médiában. A sajtó, különösen a La Gazette, azonnal felhasználta ezeket reklámcélokra.

XIV. Lajos képeit egyszerre használták jelenlétének pótlására és örök emlékeztetőül. Mivel a korban az abszolutista monarchiát időtállónak tekintették a művészetek a hatalom ezen időtlenségét mutatták be. A művészetek egy, a királyt kiszolgáló hierarchiába rendeződtek, mely „akadémiai rendszer” azon munkálkodott, hogy a gondolkodás minden formáját úgy szabályozzák, hogy azok az uralkodó dicsőségét szolgálják.

François Girardon és Thomas Regnaudi: Apollót szolgáló nimfák (1666 - 1675)

XIV. Lajosnak semmi sem volt túl jó. A hatalmi reprezentáció centruma, Versailles az ő elképzeléséből született, és mindenkinek a figyelmét magára vonta - olyan hellyé vált, ahol minden lehetséges volt. A Tükörteremben tartott fogadások a kifinomult ünnepi pillanatok voltak, amelyeket nem lehetett kihagyni. Nem véletlen, hogy Bernini (jobbról az ő király bust-jét látjuk), a híres római építész és szobrász is beleegyezett, hogy Franciaországba jöjjön, annyira vonzotta a korlátlan alkotás lehetősége iránti lelkesedés.

A „napkirály” udvarában a művészek felhasználták az ókori örökséget és a reneszánsz modelleket, melyek szimbolikus képek és mítoszok sokaságát szolgáltatták. A király képét az istenek vagy félistenek alapján formálták meg, s az ókori mítoszok és mitológiák után XIV. Lajos új, a korszak formanyelvén megfogalmazott mítosza következett. Az örök természeti rend, a kozmosz rendje és a politikai rend közötti párhuzam nyilvánvaló értelmezés volt a korabeli emberek számára. De mivel az abszolút monarchia mélyen vallásos volt, Franciaországban a királyi hatalom iránti csodálatot és buzgalmat a művészet a mitológia mellett vallásos érzelmek erősítésével is igyekezett felkelteni. A mitológiai és a vallási témák mellett a király a történelmi elbeszélést használta arra, hogy megerősítse a történelem feletti hatalmát. XIV. Lajos szenvedélyesen szerette a katonai dicsőséget, ezért a történelem uralását hódításaival érzékeltette.

A "Napkirály"

Ismeretlen szerző: XIV. Lajos és Apolló két arca

Apolló isten képe a Naphoz kapcsolódik, amely a világegyetem középpontja, a hő és a harmónia forrása. Ez a gouache (tussal készült rajz) ugyan nem hivatalos portré, és a színpadi jelmezrajzok jellegzetes stílusában készült, mégis jól felismerhető rajta XIV. Lajos, a fiatal király arca. Az uralkodó maszk és paróka nélkül, elegánsan és méltóságteljesen lép a színpadra: kitárt karjai és kecsesen felemelt, tenyérrel lefelé tartott kezei hangsúlyozzák az egyensúlyt, amelynek ő az abszolút jelképe. A lábak és a lábfejek helyzetét fél évszázaddal később Hyacinthe Rigaud megismételte a király hivatalos portréján. A színpadi jelmez a tollas tiarától a cipőig ismétli a sugárzó nap motívumát, amelyet az arany szín is kiemel. Ez az öltözék a luxuson túlmenően utal a XIV. Lajos által megtestesített, sőt, inkább értelmezett karakter kettős allegorikus jelentésére: Apollóra, a nap és a művészetek istenére. Az ifjú király nagyszerű sorsra hivatott, és általa Franciaország is. Ahogyan azt maga XIV. Lajos is mondta: „A nemzet nem Franciaországban alkot testet, hanem teljes egészében a király személyében lakozik.” Az Éjszakai Királyi Balett után XIV. Lajos a Napot tette kedvenc jelképévé. A tánc maradt az egyik legnagyobb szenvedélye, amit a Királyi Táncakadémia 1661-es megalapítása - amely nyolc évvel megelőzte a Királyi Zeneakadémia létrehozását - is bizonyít. A tánc professzionalizálódása, másrészt az államügyek azonban arra késztették a királyt, hogy 1670-ben – amikor is Molière és Lully Les Amants magnifiques című vígjáték-balettjében, ahol utoljára, és csak az első előadáson Neptun és Apolló szerepét táncolta - búcsút vegyen a színpadtól. Az udvari balett így is teljesítette küldetését a királyi propagandában: a látványosságot "konkrét ideológiává" tette, és a kollektív képzeletben a diadalmas Nap alakja XIV. Lajos, az abszolút uralkodó allegóriájává vált.

A következő feladatok alapvetően a "Nap" szimbólum felhasználásával foglalkoznak.

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Keresse meg a XIV. Lajos hatalmát allegorikusan bemutató képen az alul olvasható részleteket!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

A hangszer Apolló jelképe

Az ég kapuját megnyitó Hajnal alakja

A Hórák jelképe

Templom, melyből az isten képletesen kilép

Heliosz dicsfénye, mely a hatalom kisugárzását is jelenti

Nikének, a győzelem istennőjének alakja

Qudriga, a győztes római hadvezérek, de istenek diadalkocsija is

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Azonosítsa a XIV. Lajos hatalmát irónikusan és allegorikusan bemutató képen az alul olvasható részleteket és a megfelelő képi elemeket!

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

A Napisten szekere a Zodiákuson hajt keresztül

Heliosz szekerének rozogaságát mutató elem

Emberi szükségleteire emlékeztető, szatírikus elem

A király kabátja alá bújó fiatal Madame de Montespan, aki XIV. Lajos király legünnepeltebb maîtresse

Maintenon márkiné kezéből a gyeplőt Anglia ...

Gyengülő uralmának, rogyadozó hatalmának jelképe

A madam áhitatos, buzgó vallásosságú életének jelképe

.....és Ausztria próbálja kitépni. (utalás a spanyol örökségért vívott harcra)

A szekeret az idősödő esthajnalcsillag, Madame de Maintenon (szintén maitresse) hajtja.

A király napistenként való megjelenésének szimbóluma

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

Válassza ki az állítások közül az igazat!

A kép a "Napkirály" alakjának sajátos ábrázolása, Romeyn de Hoog műve.

A kép- a Machiavelli által is megírt - ravaszság állatalakját is ábrázolja.

Az ábrázolás szatírikus voltát erősíti, hogy Lajos arca torz vonásokkal jelenik meg.

Az ábrázolás zoomorf elemeket is tartalmaz.

A kettős, metamorf arcábrázolások már a reformáció karikatúra-irodalmában is megjelentek.

Lajos király alakja itt a hatalom és az erő jelképével együtt jelenik meg.

A kép a királyi hatalom közelgő összeomlásátra utal.

Nézze meg figyelmesen a képek részleteit!

Joseph Werner: XIV Lajos, mint Apolló a napszekéren Aurórával és a Hórákkal,1662-1667

Romeyn de Hooghe: A kifakult Nap, 1701

A metszet és a vers alapján döntse el, mely állítások igazak!

Ismeretlen szerző: A francia király, a Szent Liga halhatatlan vezetője, 1691

A vers szabad fordításban:

"A napom ereje megvilágította az eretneket.
Hirtelen eloszlatta Calvin ködét
Nem isteni buzgalom által vezetve
Hanem hogy elrejtsem kifinomult politikám"

A kép címe a francia vallásháborúk korára utal vissza.

A fáklya az eretnekek elleni fellépés hagyományos, már a reformáció kezdetekor is használt szimbóluma.

A nap alakjára öltött csuklya a király szent életű voltát hivatott megmutatni.

A metszet a hugenottákkal szemben fellépő XIV. Lajost ábrázolja.

A Nap-jelkép, mint mindig, most is Versailles udvarának kisugárzására utal.

A nap alakjára öltött csuklya a király valláspolitikájának inkvizíciós jellegére utal.

Mitológia kereszténység a király szolgálatában

A képek segítségével keressük meg a következő ábrázoláson a királyt, mint istenséget jelképező elemeket!

E képeken keresztül történő "asszimiláció" lehetővé teszi, hogy XIV. Lajos megkapja az Olümposz két leghatalmasabb istenségének, Zeusz-Jupiternek és Apollónak a tulajdonságait: isteni felsőbbrendűség, harcos hatalom, győzelem a rendetlenség szörnyei felett, civilizáló cselekvés, mindenki felett gyakorolt hatalom, de igazságosság és legitimitás is.

A jobbról látható propaganda érme az uralkodót Héliosz/Apollóként ábrázolja. A jelmondat fodítása: "Senki sem mérhető hozzá."

Joseph Werner gouache-a (nem átlátszó vízfestékkel készült kép, balról) az előzőekben látottakhoz hasonló ikonográfiai kódokat használ. A király, aki tökéletesen azonosítható, parókát visel, és póza éppoly elegáns, mint amennyire ellentmond a hőstettének: megölte a szörnyű kígyót, Püthont, a lázadás alakját, amely vitatta Apollón fennhatóságát a delphoi jósda szentélye felett.
A király Apolló isten azonosító attribútumaival - íjjal és tegezzel - felszerelkezve egy erdős, idilli tájban pózol a legyőzött, isteni nyilaival átdöfött szörny mellett, és leereszkedő pillantást vet a földön fekvő áldozatára. Egy kis Erósz-Cupido elnézi a jelenetet, íjjal a kezében, akit lenyűgözött ez az emlékezetes győzelem.

Az ún. "Gemma Augusta" (részlet) és Charles Poerson: XIV. Lajos Jupiterként győzedelmeskedik a Fronde felett

Ez utóbbi alkotást a Fronde elleni harc (1648-1653 körül) történelmi kontextusában kell értelmezni. A Fronde a parlament és a hercegek abszolutizmus elleni lázadása volt, amit 1652-ben a fiatal királynak sikerült megfékeznie. A király hivatalos portréi mellett ebben az időben alakultak ki allegorikus ábrázolásai, amelyek a történelem vagy az antik mitológia segítségével erősítették az uralkodó legitimitását és növelték tekintélyét.

Hasonlítsuk össze a két ábrázolást, és keressük meg a párhuzamos vonásokat!

Ezek a képek, amelyek a mitológia felidéző erejét használják fel, és kétségtelenül hozzájárulnak az uralkodói hatalom újjáépítéséhez, megerősítéséhez a hatvanas években, hogy méltó reprezentációs keretet adjanak egy nagyon is személyes hatalomgyakorlásnak.

Az apollóni téma, vagyis a Napkirály isteni ábrázolása egy nemzetet is megjelenített, amely teljesen a királyi alakon nyugodott. Ahogyan ezt XIV. Lajosnak a Mémoire pour l'instruction du Duc de Bourgogne-ból vett kijelentése is kifejezi: "A nemzet Franciaországban nem külön test, hanem teljes egészében a király személyében lakozik".

Azonosítsa a kép tárgyi szimbólumait!

Charles Poerson: XIV. Lajos Jupiterként győzedelmeskedik a Fronde felett, 1661-67

Héphaisztosz-Vulkán kovácsműhelye, ahol Akhilleusz fegyverei készültek

Zeusz-Jupiter attribútuma, amely lehetővé teszi számára, hogy azonosuljon az Olümposz uralkodójával

Jupiter hírnöke, az istenség tieromorf alakja

Tölgykorona, amely az isten jellegzetes fája

Dór oszlop, Jupiter templomának jelzése

Medusa feje, amely a Fronde felett aratott győzelmét szimbolizálja

Az uralkodó reprezentatív, "hivatalos portréi"

Pierre Mignard: XIV. Lajos király római hadvezérnek öltözve, Maastricht előtt, 1673-ban

A XIV. Lajos által az Egyesült Tartományok (a mai Hollandia) ellen vezetett holland háborúnak (1672-1678) több oka is volt, de a fő ezek közül a gazdasági volt. Miután a 17. században jelentős kereskedelmi hatalommá vált, az ország Franciaországgal - király és miniszterei szerint nem tisztességesen - versengett a főbb európai piacokon. Ráadásul ez a kálvinista köztársaság, ahol szólásszabadság uralkodott, a francia monarchikus abszolutizmus egyfajta "negációja", tagadása is volt ( a történész, R. Mandrou szerint).

Végül, néhány őt gúnyoló, Amszterdamban megjelentetett röpirat és metszet által felbosszantott XIV. Lajosnak elege lett a hollandok arroganciájából. Az 1672-ben kezdődött háborút intenzív metszetpropaganda készítette elő, majd az első francia győzelmek (a Rajnán való átkelés, Utrecht elfoglalása) az emlékezetpolitika számtalan tárgyát (érmek, metszetek, faliszőnyegek, festmények stb.) eredményezték. Ám e kezdeti, a szavakkal és képekkel erősen felnagyított sikerek után a háború a vártnál is nehezebbre fordult, mert Hollandia megnyitotta gátjait, és így városait a francia csapatok számára nehezen megközelíthető szigetekké változtatta.

Az 1673 júniusában, XIV. Lajos jelenlétében lezajlott maastrichti ostrom, amelyet ez a festmény, valamint számos, a francia monarchikus propaganda által megrendelt ábrázolás ünnepelt, nem változtatott a katonai erőviszonyokon, a háború elhúzódott, és csak 1678-ban írták alá véglegesen az azt lezáró nijmegeni békét.

A kép leírása:

XIV. Lajos a kép közepén, előterében, egy ágaskodó lovon, római öltözetben. A fényben fürdő, fenséges királyi alak kiemelkedik a sötét háttérből. Fölötte, az égben a Győzelem [1] két babérággal, dicsőségének jelképével készül őt megkoronázni [2]. A szárnyas istenség az uralkodó felett lebegve bal kezében egy zászlót tart, rajta egy sugárzó nap [3], amely francia királyt jelképezi. A király természetes, könnyed tartással, leopárdbőr nyeregtakarón ülve lovagol [4] a tüzes paripán, jobb kezében a liliomokkal díszített parancsnoki botot [5], míg bal kezében aranyláncokkal díszített hámot [6] tart. A hám vörös színe az uralkodó szélben lobogó köpenyének meghosszabbítása, és a királyi színeket idézi. A király mögött megjelennek csapatai [7] és az erődített Maastricht [8], Limburg fővárosa, amelyet - Európa ámulatára - alig tizenhárom nap alatt foglalt el.

Jelentéstartalom:

Pierre Mignard festménye annak a politikának a része, amely a hatalom isteni eredetét és az emberek feletti uralom elvét hirdeti. A nagyméretű alkotás ugyanolyan monumentális, mint a bronzból vagy kőből készült lovasszobrok, amelyek a Napkirály uralkodásának második felében a nagy francia városok királyi tereinek közepén álltak. A festmény ügyesen ötvözi a hadvezér, a római császár és a szuverén fejedelem képét, amelyet XIV. Lajos testesít meg azzal, hogy természetesen uralkodik lován, miközben legyőzi ellenségeit. Egyedül, királyi tartással, gőg nélkül tekint alattvalóira. Ez azt a jelentéstartalmat erősíti, hogy ő az egyedüli építője annak a győzelemnek, amelyet nagyrészt Vauban stratégiai újításainak köszönhetően ért el. A királyi propaganda kendőzetlenül jelenik meg ezen a fényes és ügyesen realisztikus képen, és hozzájárul ahhoz, hogy XIV. Lajos, a kiváló lovas, a hatalma és dicsősége csúcsán lévő uralkodó képét adja.

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos francia és navarrai király portréja, 1701.

1702-től kezdve számos művész, festő és metsző, szinte azonos módon ábrázolta ugyanazt a figurát és annak pózát. Rigaud műterme 1715-ig nagy számú, különböző méretű, páncélban vagy koronázási palástban, egész alakos vagy mellszobor "XIV. Lajost" készített, amelyek azonnal elterjedtek Franciaországban és az európai udvarokban. Ez a festmény a hivatalos portrék archetípusává vált - a Harmadik Köztársaság óta még az elnököket is a Hyacinthe Rigaud által festett királyéhoz hasonló testtartásban ábrázolják.

Henri Rondel: Félix Faure elnök álló portréja, bemutatva a Nagy Szalonon, 1897

Dangeau márki emlékirataiban olvashatjuk: "1701. március 10., csütörtök, Versailles-ban: a király köszvénye továbbra is tart; Rigaud-val festeti meg a portréját vacsora után, hogy elküldje a spanyol királynak, akinek megígérte."
A király, akinek XIV. Lajos ezt a festményt szánta, második unokája, Anjou Fülöp volt, aki V. Fülöp néven lépett a spanyol trónra, miután II. Károly 1700-ban végrendelkezett, és az államai felosztását ellenezve, azzal a feltétellel hagyta rá, hogy lemond a francia koronához való jogairól. Hyacinthe Rigaud (1659-1743), aki az 1680-as évek óta híres portréfestő, kapott megbízást e kép megfestésére. Az egykori Királyi Festészeti Akadémia tagjainak kiadatlan visszaemlékezései pontosan beszámolnak a mű keletkezéséről: "Miután 1700-ban, néhány nappal Franciaországból való távozása előtt V. Fülöp spanyol király unokájának, XIV. Lajosnak megfestette az arcképét, az utóbbi megkérte a királyt, nagyapját, hogy adja neki saját, ugyanezen kéz által festett portréját, amit Őfelsége meg is engedett. Rigaud-t érte a megtiszteltetés, hogy a következő évben elkezdje, és amikor elkészült, ezt az uralkodó olyan tökéletesen hasonlónak és olyan pompásan díszítettnek találta, hogy megparancsolta neki, hogy készítsen egy ugyanolyan méretű másolatot, hogy elküldje a spanyol királynak az eredeti helyett, amely Versailles-ban, a trónteremben volt elhelyezve."

A valóságban Rigaud két nagy portréja, az eredeti és a másolat is Versailles-ban maradt. A festményt 1702 januárjában Versailles-ban, a nagy lakosztályban mutatták be az áhítatos udvaroncok csodálatára.

A test alsó része - egy fiatal férfi selyembe burkolt lába - szöges ellentétben áll a felső résszel: egy akkor hatvanhárom éves férfi realisztikus arcával. XIV. Lajost, a fiatalember testű öregembert a királyi jelvények veszik körül: a Szentlélek rendjének jelvénye, a jogar - fejjel lefelé tartva fogja, mint egy botot! Úgy tűnik, mintha a király az időn kívül, egyfajta örökkévalóságban lenne. E kettősség talán a test romlékonyságát, de a királyi hatalom örök voltát jeleníti meg....

Keresse meg XIV. Lajos "hivatalos portréján" az alul olvasható részleteket!

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos francia és navarrai király portréja, 1701.

Ez a nagyméretű ünnepi portré valójában egy montázs, amelyet több kéz készített Rigaud műtermében: a király fejét, amelyet Prieur, a mester egyik tanítványa vázolt, egy külön vászonra festették, majd a nagy vászonra rögzítették.

Nagy Károly kardja, a „Joyeuse” arra emlékeztet bennünket, hogy az uralkodó a seregek vezetője.

A király azúrkék, arany liliomokkal hímzett, hermelinnal bélelt koronázási palástjave.koronázási palástját hordja,

A korban már divatjamúlt, a király által sem hordott, fekete paróka

A Szentlélek-rend nagymesterének nyaklánca központi galambjával, alapítójára, III. Henrikre utal, és azt jelzi, hogy a monarchia öröklődik.

A rosszul tartott jogar és egy (halotti) korona, amelyek a királyi hatalmat jelképezik

Themis istennő domborműve, aki mérleget tart a kezében, a bírói hatalmat jelképezi.

Egy fiatal férfi selyembe burkolt lába, amint tánclépést kezdeményez.

A foglalkozás befejeződött.