BEVEZETŐ
A középkori vallási propaganda fő médiuma a szószék volt, és ezen lényegesen a nyomdagép megjelenése sem változtatott, már csak azért sem, mert a reformáció korában is – a katolikusok és protestánsok egyaránt - felismerték, hogy az írástudók és az írástudatlanok megszólításában egyformán hatékony a prédikáció. Maga Luther is azt tartotta, hogy „a hit hallásból jön”. Kijelenthetjük, hogy a laikusok többsége a reformáció üzeneteiről a prédikációkból értesült, de tudásukhoz a nyilvánossághoz és a magánkörökhöz egyaránt szóló röpiratok, a könnyen megjegyezhető, népszerű dalok és versikék is hozzájárultak. A reformáció vizuális propagandája az előbbi kommunikációs eszközöket színesítette, illetve ezekkel kombinálva jelent meg.
A vizuális propaganda nem csak a könnyen sokszorosítható, relatíve olcsó fametszetekre korlátozódott. A reformáció korának könyvkiadói, hogy célközönségüket kiszélesítsék, és e közönséget az írástudókon túlra is kiterjesszék, három, részben eltérő csoportot is megcéloztak: azokat, akik tudtak képeket olvasni, azokat, akik tudtak németül olvasni, és azokat, akik latinul is képesek voltak olvasni A nyomtatványokban/könyvekben a vizuális elemek szerepe az volt, hogy az olvasó figyelmét a katolikus egyház bírálatára összpontosítsák úgy, hogy annak tekintélyét csökkentsék.
Ennek érdekében gyakorta használták a humor vizuális eszközeit, megteremtve ezzel a korabeli képregények prototípusát. Ezek az egyszerű és közvetlen, korai, vallási témájú képregények a vizuális jeleket és a kezdetleges írás-olvasási készségeket ötvözték, hogy a gyengébb olvasási készséggel rendelkezőknek is elmondhassanak egy-egy történetet.
„A képeket három okból vezették be. Először számításba vették az egyszerű emberek tudatlanságát, akik bár nem képesek elolvasni az írást, a képek személésével még megismerhetik az üdvözülés szentségeit és az abban való hitet. Egy dolog bálványozni egy festményt, és egy másik egy lefestett történetből megtanulni, mit kell imádni. Ami a könyv azok számára, akik tudnak olvasni, ugyanaz a kép szemlélése a tudatlanok számára. Hiszen a képeken a tanulatlanok éppen azt láthatják, milyen példát kéne követniük. Másodsorban érzelmi restségünk miatt használjuk a képeket, hiszen akikben nem támad fel a hitbuzgalom akkor, amikor a szentekről szóló történetet hallják, talán felébrednek, ha valóságosan jelenlevőként, képeken látják őket. Érzelmeinket jobban felkorbácsolja, ha látunk, mint ha hallunk valamit. A harmadik érv a kép használata mellett az ember megbízhatatlan emlékezete. Azért is használjuk a képeket, mert sokan nem képesek az emlékezetükben megtartani azt, amit hallanak, de képesek visszaemlékezni akkor, ha látják.” (Michele da Carcano (1427–1484) domonkos szerzetes 1492-ben megjelent prédikációjának részlete, amelyben a képek használatának szükségessége mellett érvelt)  JELLEMZŐ KÉPI MOTÍVUMOK
Általánosságban elmondható, hogy a reformáció korában a vizuális propaganda teológiai tartalma minimális ismeretekkel is megérthető volt. A protestáns propagandisták híveik meggyőzéséhez nem kizárólag a katolikus egyházat bíráló anyagokat használtak. A reformáció propagandistái azt is felismerték, hogy a legjobb, ha az üzenet egyszerű és közérthető, így például a katolikusok és a protestánsok küzdelmét egy játékban két ellenfél harcához hasonlítva kötélhúzást vagy lovagi tornát ábrázoló illusztrációkat használtak, Luthert pedig szerzetesként, orvosként, vagy éppen a Biblia tanítójaként [1] ábrázolták.
Miközben a látható, elvilágiasodott egyházról alkotott képet rombolták, egyúttal a protestáns eszmeiséget igyekeztek erősíteni. A Luther Mártonról alkotott pozitív képet szembe állították a „régi" egyház negatív képeivel. Luther életét és üldöztetését pl. Jézus Krisztus életéhez és üldöztetéséhez vagy Mózeshez vagy egy antik héroszhoz, aki kivezeti a népet az „egyiptomi sötétségből” [2], hasonlították, míg a katolikus bíborosokat bolondnak [3] öltöztették, és - a társadalmi elit impozáns vadászatait a papság vadászataként parodizálva - Luther ellenfeleit ostoba vagy démoni állatokként [4], torz emberalakokként [5] ábrázolták. Sokszor jelent meg a reformáció, végítélet hagyományos képi világának felhasználásával, de úgy, hogy a protestánsok üdvözülését, a katolikusok elkárhozását mutatták be az ábrázolások [6]. 
Névtelen szerző: Lutherus Triumphas (A „diadalmas” Luther - Luther és a Szentírás diadala X. Leó felett), Wittenberg, kb. 1568 fametszet
A kép értelmezése:
Ez a rézkarc a 16. század közepi Németország protestáns és római katolikus felekezeti megosztottságának mélyülését szemlélteti az augsburgi vallásbéke (1555) megkötése után.
A kép Luthert a „DML” ("Doktor Martin Luther") [1] betűkkel azonosítja, és az igazság prófétájaként mutatja be X. Leó pápával szemben, aki a hamis vallás és az emberi gőg megszemélyesítője. X. Leó kezében a Mennyek Országának eltörött kulcsai [2]. A pápa hamis iratokon álló, dülöngélő trónusát a jezsuiták támasztják [3]. Fölöttük az egyház által alkalmazott erőszakot, az inkvizíciót jelképező, kezükben fáklyákat vagy kardot tartó szerzetesek csoportja áll [4]. Legfelül a világi egyház bálványimádatát – templomi kegytárgyakat (ereklyék, szobrok) hordoznak – bemutató klerikusok csoportját [5] láthatjuk.
Luther alatt a protestáns mozgalom teológusai sorakoznak, élükön Philipp Melanchthonnal [6]; a velük szemben álló jezsuiták („IHESVITAE”), élén Melanchthon egykori tanítványa, a teológus Friedrich Staphylus (1512-1564), aki egy kimérát [7], a megtévesztés szörny alakban történő megtestesülését vonszolja maga után. Staphylust „Iudas” címkével látják ezen a képen, mert korábban Lutherhez is csatlakozott.
|