feleim

avitt (avítt)

a) Még felkiáltasz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”

b) Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, s a vad tajtékos ég!

c) És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet, 

d) Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…” Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…” Egy másik nyög: „Nehogy, ki távol sír e nemzeten…” Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.” 

 (A műben a leghosszabban citált szerző Petőfivel egy ideig, Arannyal egész életében baráti viszonyt ápolt. A Márai által evokált, 1850-ben keletkezett költeménye miatt vizsgálati fogságba került.) 

Ha lomb lehetnék, s vinnél, bús avart,
vagy felhő, szárnyaid közt lengeni,
vagy hullám, mely, bár zúgasd és kavard,
 
szabad, majdnem miként Te s adsz neki
erőt, erős úr! - vagy ha csak kora
kamaszidőmnek térne gyermeki
 
víg lelke vissza, óh, ég vándora!
Midőn társad valék s hivém: elér
a lélek s túlröpül - óh, tán soha
 
nem zengne jajszóm, mely most esdve kér:
ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt,
mert tövisekre buktam, s hull a vér, 

„Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
 Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,”

- Tűrd, hogy már nem vagy… / Tűrd, hogy már nem vagy…. /Tűrd, hogy az Isten tűri…;
- És Jenő nem adta vissza… / És már nincs, akinek… / És elszáradnak idegeink…. ;
- Még szólnak…. / Még felkiáltasz… / Még azt hiszed / Még hallod ;
- Egy hang / Egy másik / Még egy;
- Mi volt egy név? Mi ezer év?; 
- … már él a kis sakál / Már sarjad a vadkaktusz is… 

Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon 

„…merengve emelte fel álmos pillantású szemét az étlapból. − Ragut? − kérdezte komolyan, és messzire nézett. − Nem bánom. De vigyázz, hogy sűrű legyen, és csirkemájat is adjatok a zöldborsóhoz és a galuskához. A pincér oly boldogan sietett el a rendeléssel, mintha a többi már nem is érdekelné. S Szindbád, amíg kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál, szétbontotta térdein a szájkendőt, keze ügyébe állította a sót és paprikát, zsebkésével lenyeste egy kenyérvég héját, a várakozás és készülődés e pillanataiban úgy érezte, mintha a szomorúság és szorongás érzése kissé enyhülne szívében. […] …mikor lehajtotta az első pohár sört, melyet a csapos időközben csakugyan remekbe készített ki − hanzlinak nyoma sem volt a sárga italban, s a hab ujjnyi vastagon, keményen és megülepedetten telepedett meg a sörital felszínén −, eszébe jutott, hogy a szálloda emeleti szobáiban csizmahúzó is akad az éjjeliszekrényekben. Ez az emlék, a jó ég tudja, miért, megvigasztalta és felderítette. − Nincs még veszve minden − gondolta bizakodva. Főtt marhahúst rendelt, s engesztelt lélekkel ebédelni kezdett.” 

„Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. … Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember.” (I. Arról, hogy mi célja e könyvnek)