A fejős tehén
0/0 Pont
Boston, 1768
0/0 Pont
A bostoni teadélután, 1773
0/0 Pont
A szabadság diadala, avagy a zsarnokság bukása, 1774
0/0 Pont
Amerika, amint lenyeli a keserű vizet, 1774
0/0 Pont
A harcosnők, avagy Ki mit akar, 1776
0/0 Pont
Az amerikai kígyó, 1777
0/0 Pont
A brit oroszlán, 1782
0/0 Pont
Szurok és toll
0/0 Pont
 A két karikatúra jól példázza, hogyan lesznek "vándormotívummá" bizonyos képi elemek. 
 A mi példánk a "fejős tehén".

Amerika, amelyet egy indián jelképez [1], levágja a szarvakat, amelyekkel a brit kereskedelem "szegény szelíd tehene" [2] megvédhette magát - utalva a háttérben álló, megszűnt brit hadseregre és haditengerészetre [3]. Egy holland [4] feji a tehenet, egy spanyol [5] és egy francia [6] pedig vidáman elsétál egy-egy tál tejjel. Az alvó brit oroszlán [7] nem vesz tudomást a nemzet "természetes védelmének és erejének" kifosztásáról. Olyan mélyen alszik, hogy egy (holland) mopsz kutya [8] szemtelenül rávizel, anélkül, hogy észre1venné. Egy "szomorú szabad angol" [9] csalódottan kiált a képet nézők felé. Ő kívülálló, nem lép interakcióba a többi figurával; ő maga a nézőhöz kiáltó a plakát, aki kontrasztot képez az alvó oroszlánnal. A kép üzenete szerint csak a brit közvélemény felébredő oroszlánja kényszerítheti ki a helyzet változását. A karikatúra középpontjában a brit kereskedelem tejelő tehene áll. A tehén a kereskedelmi értékkel bíró, gazdag áruforrás szimbóluma, amely passzívan tűri a kizsákmányolást. Hosszú történelme van annak jelképeként, hogy egy ország eltűri a mások általi kizsákmányolást. Itt a tehenet különböző nemzetek képviselői veszik körül, akik kihasználják szorult helyzetét. A kép olyan bűntudatot kíván ébreszteni a közönségben, amely a hazafiságra és a nemzeti fellépés kialakítására kényszeríti. A tehenet körülvevő nemzetek csak kihasználják Anglia belső gyengeségét, ezért a kép nem ellenük, hanem az „indián” ellen irányul.  
A holland tartományok elnyomásáról és szabadharcának okairól szóló "Die Khue auß Nider Landt" [A tehén Hollandiából] című 1587-es metszet példa ennek az ikonográfiai együttesnek - amelynek középpontjában a tehén áll - a korai használatára. A "Volckreich" (népes) Hollandia [1] "feiste Khue" (kövér, békés tehene) négy fegyveres férfi "grosse muhe" (nagy erőfeszítések) erőszakoskodásának tárgya, akiket a feliratok Spanyolország [5], Franciaország [4], Németország [3] és Skócia [2] képviselőiként azonosítanak. Mindegyikük megpróbálja kisajátítani és megfejni a „holland tehenet”.

 
Paul Revere: A brit flotta Boston kikötőjében csapatokat tesz partra, 1768

Az első ábrázolás: W.D. Cooper: A tea bostoni megsemmisítése (Boston Tea Party), London, 1789


 
 Az eseményt tizenhat évvel később megörökítő képen számokkal jelöltük a szemtanú által elmondottak egyes részleteit. 
 
 „Azonnal [mohawk] indián ruhába öltöztem [1], felszerelve egy kis baltával, amelyet én és társaim tomahawknak neveztünk el, és egy bunkósbottal, és miután egy kovácsműhelyben szénporral bekentem az arcomat és a kezemet, elmentem a Griffin rakpartra [2], ahol a teát szállító hajók horgonyoztak […] Azonnal parancsot kaptunk, hogy egyszerre szálljunk fel az összes hajóra [...] Ezután parancsnokunk azt mondta, hogy nyissuk fel a zárakat, vegyük ki az összes teásládát, és dobjuk ki a fedélzetre, és mi azonnal nekiláttunk a parancs végrehajtásának: először is a ládákat a tomahawkkal felhasítottuk majd feldaraboltuk, hogy tartalmukat a vízbe szórjuk [3]. A fedélzetre lépéstől számítva körülbelül három óra alatt a hajón található összes tealádát feltörtük és kidobtuk a fedélzetre, miközben a többi hajón lévők ugyanígy, ugyanabban az időben szintén szabadultak meg az ottani teától. [felfegyverzett angol hajók] vettek körül minket, de nem próbáltak harcba bocsátkozni velünk. Ezután csendben hazavonultunk, anélkül, hogy beszélgettünk volna egymással, vagy kiderítettük volna, hogy kik is voltak a társaink. […] Az ügy során semmilyen rendbontásra nem került sor, és ez után a legcsendesebb éjszaka következett, amelyet Bostonban hosszú hónapok óta nem tapasztaltak.” (George Hewes, résztvevő beszámolója a bostoni teadélutánról, 1773)

Nathaniel Currier ikonikus litográfiája: A tea elpusztítása a bostoni kikötőben, 1846
 
 
Hasonlítsuk össze az előző képen bekeretezett jelenetet az itt láthatóval! Milyen eltéréseket találunk?
 
 
 
 
 
 
   A híres Sarony & Major illusztrátorok készítették ezt az 1773-as bostoni teadélutánt ábrázoló litográfiát. A képet a George Washington Bicentenáriumi Bizottság részére gyűjtötték össze. A Bizottság célja az volt, hogy megünnepelje Washington születését és érdemeit, valamint összegyűjtse, megőrizze és közzé tegye az életével és korával kapcsolatos írásokat, műalkotásokat és fényképeket. A tea bostoni kikötőbe dobását csak 1829-ben nevezték "teapartinak", amikor a Providence Patriot című folyóirat beszámolt egy Nicholas Campbell nevű kilencvenhét éves lakos haláláról, aki „egyike volt az örökké emlékezetes bostoni teapartinak, s ezáltal a brit elnyomással szembeni ellenállás egyik első cselekedetét követte el”. A bostoni teadélután után hetekig bűzlött a kikötő a kikötőbe dobott 92 000 font teától. A bostoni teadélután következtében a britek lezárták a bostoni kikötőt, amíg a Brit Kelet-indiai Társaság 340 láda teáját ki nem fizették. Ezt az 1774-es Intolerable Acts (Tűrhetetlen törvények) alkalmazásával hajtották végre, melynek leghíresebbjét Boston Port Act (Bostoni kikötői törvény) néven ismerték. A tűrhetetlen törvények felháborították és még inkább egyesítették az amerikai telepeseket a brit uralom ellen.
 
A szabadság diadala, avagy a zsarnokság bukása, 1774

Azonosítsa a leírásokat a kép megfelelő elemeivel! Itt már összetettebb ábrázolással találkozhat. Emlékezzen az előző képeken látott alapvető szimbólumokra!

A Szabadság Istennője fiaira mutatva büszkén mondja: "Íme a bátor Fiaim, ne hagyd, hogy tetteik feledésbe merüljenek."
Az ördög által átkarolt New York kormányzója arról beszél, hogy le fogja tömni a teát a városlakók torkán.
Lord North miniszterelnök Amerika felé: "Nekünk kell ezt az dolgot ügyesen kell intézni, vagy úgy látom, nem fogunk sikerrel járni".
A gyászoló Britannia a Philadelphiából visszaküldött hajót látva szól: „Elfajzott fiaimnak a viselkedése megtöri a szívemet".
A Szabadság Fiai, az erdőből, indiánként: "Biztosítjuk a szabadságunkat, vagy meghalunk!": "Vezess minket a szabadságba vagy a halálba!"
Ismeretlen alkotó: Az ügyes orvos, avagy Amerika, amint lenyeli a keserű vizet, London, 1774 április, (metszet) 
 A metszet egy nappal azután jelent meg, hogy a brit kabinet Boston Port Bill néven elhíresült törvénye a bostoni teadélután megtorlásaként lezárta Boston kikötőjét.
Lord Mansfield, az angol legfelső bíró közben lefogja Amerikát.
Amerika
A "bostoniak petíciója" széttépve.
A miniszterelnök zsebében a bostoni kikötőtörvény egy példánya.
Lord North brit miniszterelnök Amerika torkán leerőszakolja a teát.
Britannia allegorikus alakja sír.
 Ismeretlen művész: „A harcosnők, avagy Ki mit akar”, 1776 január, (metszet) 
  Fogalmazzuk meg, mi mutatja a 13 gyarmat "természetes állapotát"?

A harcoló felek közötti szóváltás jól mutatja a gyarmatosítók és az angolok eltérő ideológiai előfeltevéseit. A korabeli felfogás a Brit Birodalmat pedig a függő gyarmatok anyjaként nevesítette, így az anya-Anglia és a lány-Amerika közötti civakodás tulajdonképpen a természetes (családi) hatalom és alávetettség angol és a kormányzat új, amerikai - a szülő-gyermek kapcsolattól eltérően a szabad választáson és beleegyezésen alapuló viszony - koncepciója közötti ideológiai vitát is bemutatja. 
 
A karikatúra jelentése összetett: Amerika kicsapongó és felelőtlen viselkedése részben hitelteleníti szabadság iránti vágyát - egy anyának fegyelmeznie kell önfejű lányát; egy lánynak engedelmeskednie kell az anyjának. Ha azonban Britannia hivalkodó öltözetét a Brit Birodalom kiszáradó fájával párosulva nézzük, akkor abból az angol arisztokrácia kritikáját olvashatjuk ki.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Azonosítsa a leírásokat a kép megfelelő elemeivel! Figyeljen az előző képeken látott alapvető szimbólumokra!
 

Német stílusú pajzs, északra néző iránytűvel - ezzel részben Lord North nevével játszik, részben a német Hannoveri-dinasztiára utal.
Hervadó, csonka fa tövében egy, "a felelősségért" feliratú transzparens.
A "szabadságért" feliratú szalag.
Nagy-Britannia, az "anya".
Franciaország allegorikus ábrázolása.
Az engedetlen gyarmatok.
Frígia sapka, a szabadság jelképe.
Az amerikai kígyó

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 A 13 gyarmatot, illetve 9 elvet és 12 értéket szimbolizáló, részekre darabolt kígyó üzenete egyértelműen az egység igénye. A Join, or Die egy Benjamin Franklinnak tulajdonított politikai karikatúra. A gyarmati egyesülés legkorábbi ismert képi ábrázolása. Egy amerikai gyarmati lakos készítette, és 1754. május 9-én jelent meg a The Pennsylvania Gazette-ben (ennek kiadója volt Franklin). Ekkor még csak a franciák elleni összefogásra buzdított. 
 
 A fametszet egy nyolcadokra vágott kígyót ábrázol, amelynek minden egyes szegmensét az egyik amerikai gyarmat vagy régió kezdőbetűivel jelölték: Új-Anglia egy szegmensként volt feltüntetve, Delaware-t nem jelölték külön, mivel az még Pennsylvania része volt. Georgia pedig teljesen kimaradt. Így a hagyományos 13 gyarmat helyett nyolc kígyórészt láthatunk. Franklin karikatúrája egy szimbolikus térkép is, a kígyó szegmensei melletti kezdőbetűkkel a gyarmatok sorrendjében, és egy partvonal megközelítőleg helyes topográfiai ábrázolásával. A plakát kizárólag azokra a gyarmatokra összpontosított, amelyek közös amerikai identitást vallottak magukénak. 
 
 A karikatúra Franklin, a gyarmatok "széthullott állapotáról" szóló vezércikkével együtt jelent meg, és csak később, az amerikai függetlenségi háború idején vált a gyarmati szabadság szimbólumává. 1754-ben, a később Albany-kongresszus néven ismertté vált eseményen, mely a gyarmatok hétéves háborús együttműködését volt hivatva megteremteni, Franklin is képviselő volt. Itt hét gyarmat - Connecticut, Maryland, Massachusetts, New York, New Hampshire, Pennsylvania és Rhode Island - képviselői találkoztak volna, hogy megvitassák a francia fenyegetést, és kidolgozzanak egy szerződést az angolokat támogató Irokéz Konföderációval. E tárgyalások kapcsán írt cikket Franklin, melynek fő mondanivalója az volt, hogy „franciák reményei, hogy a háborút megnyerhetik, megalapozottnak tűnnek, mert a brit gyarmatok jelenlegi széthullott állapota, hogy ennyi különböző kormány és gyűlés közös védelem és biztonság érdekében gyors és hatékony intézkedéseket hozzon, rednkívül nehéz". [a franciák] „Azt feltételezik, hogy büntetlenül megszeghetik a két korona között fennálló legünnepélyesebb szerződéseket, megölhetik, elfoghatják és bebörtönözhetik kereskedőinket, és kedvükre elkobozhatják vagyonukat (ahogyan azt már több éve teszik), meggyilkolhatják és megskalpolhatják földműveseinket, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, és könnyedén birtokba vehetik a brit területek azon részeit, amelyeket csak akarnak" - zárta cikkét Franklin, arra figyelmeztetve, hogy a britek észak-amerikai jelenléte forog kockán. Ezt a cikket kísérte a "JOIN, OR DIE" karikatúra, amely egy nyolc részre vágott kígyót ábrázolt, amely a brit gyarmatokat szimbolizálta. Franklin üzenete nagy sikert aratott, mivel a karikatúra és a cikk más gyarmati újságokban, pl. a felül láthatóban is megjelent:
 
 
A karikatúra az "amerikai" kígyót ábrázolja, amely a gyarmatosok által a csillagok és csíkok elfogadása előtt zászlójukon használt embléma volt. A csörgőkígyó kettő gyűrűjével a Burgoyne és Cornwallis vezette brit katonák letett zászlójú egységei [1] köré tekeredik, amikor azok megadták magukat Saratogánál (1777), de átvitt értelemben (és keletkezési dátuma alapján) a brit expedíciós hadsereg végső, 1781-es vereségét is jelképezi. A kép alá nyomtatott vers az amerikai ügy iránt Angliában széles körben megnyilvánuló szimpátiát hivatott tükrözi. A kígyó szájánál látható felirat: „Két brit hadsereget, Burgoyne, már bezártam, de többnek is van még helyem.” [2] A bal alsó felirat így szól: „Britek vigyázzatok a jenki síkságon, hogy hogyan meneteltek és táboroztok!” [3] A jobb alsó felirat szerint: „A kígyó a kongresszusban éppúgy uralkodik, mint a franciákban.” („A Kongresszus és a franciák kígyójával egyaránt vigyázzatok!”) [4] A kígyó csörgőjén is egy felirat olvasható: „Lakás a munkanélküli angol úriemberek (katonák) számára”. [5] 

 J. Barrow: Az amerikai csörgőkígyó a Monsigneur-nak egy adag békát ajándékoz segítségéért, 1782
 
 
 Amerikát ábrázoló nagy kígyó, felemelt fejjel, fordul Franciaországhoz (jobbra), akit egy francia udvaronc szimbolizál. Kettejük között egy kör alakú, békákkal teli kosár áll; a kígyó mögött (balra) egy kis tavacska, amelyben békák úszkálnak, felirat: "Halastó franciáknak". A kígyó azt mondja: "Monsieur legyen szíves elfogadni a békákat. Éppen most öltem meg őket a mocsárban". A francia a jobb kezét nyújtva válaszol, "Hálát adok neked, jó szövetségesem, Néhányból leves lesz, a többiből sült." 
 
 
 A rajz alatti vers: 
 "Ó, britek, legyetek bölcsek. 
 Hagyjátok e szövetségeseket, 
 Vagy kergessétek mindkettőjüket a mocsárba; 
 Így lesz helyes. Mindkettőjüknek meg kell hódolniuk 
 A jó öreg Angliának, vagy rágódhatnak tovább a békáikon."
 
J. Barrow karikatúrájának megtekintése után válassza ki az állítások közül az igazat!



A karikatúra francia szempontból, ironikusan láttatja a gyarmatok küzdelmét.
A karikatúra hitet tesz a 13 gyarmat mielőbbi győzelmem mellett.
A karikatúra szerint a britek amerikai jelenléte felesleges.
A karikatúra az amerikaiak és a franciák nemzeti karakterére hívja fel a figyelmet.
A karikatúra angol szempontból ábrázolja a gyarmatokat és francia szövetségesüket.
 J. Barrow: A brit oroszlán négy ellenségével is szembeszáll, 1782

 
 A képen lévő vers (szabad fordításban): 
 
 „Íme, az ugató holland és a spanyol, 
 Perfid Gallus a sarkantyújában, 
 És a Csörgőkígyó felemelt fejjel, 
 Az angol oroszlán csatlakozik a harcra; 
 Megveti őt az ugatás, a sziszegés, és a károgás, 
 De hogy ő az oroszlán, hamarosan megtudják.”
C. J. Fox, whig politikus: „Azt tanácsolom felségednek, hogy az első fogást a Monsieur-nak (Franciaország) adja meg ".
Franciaország:„Visszakapom tőletek a méltóságom, és végre Franciaország királyának fogom nevezni magam.”
Anglia: „Hogy elhallgattassalak benneteket, mindannyian kaptok egy jó kis régimódi angol verést”.
A 13 gyarmat: „Enyém lesz Amerika, és független leszek”
Hollandia: „Én mindkét oldal katonája leszek, ahogy mindig is voltam."
Spanyolország: „Végre visszakapom Gibraltárt, hogy egész Spanyolország királya lehessek".
Egy sajátságosan amerikai "megszégyenítés" - szurok/gyanta és toll

Ez a karikatúra arra a bostoni lázadásra utal, amelyben John Malcom vámtisztet kátrányba/gyantába és tollba hengergették és akasztással fenyegették. Itt a bostoniak teát öntenek le a kátrányos és tollas [1] vámtiszt torkán. A Szabadságfán [2] az egyik ágról egy hurok lóg [3], és egy "Stamp Act" feliratú, fejjel lefelé fordított táblát helyeztek el rajta. A háttérben egy hajóról éppen egy ládányi teát öntenek ki [4]
A 13 gyarmat történetének leghírhedtebb kátrány- és tolltámadását 1774. január 25-én Bostonban hajtották végre John Malcolm, a vámhivatal számvevője ellen. Malcolmot nemcsak levetkőztették és kátránnyal és tollakkal kenték be, hanem - ahogy egy vámügyi biztos írta – „[…] hosszú rúddal ütötték, bunkósbotokkal verték, a szabadságfához vezették, ott zsinórokkal korbácsolták, és bár nagyon hideg volt az éjszaka, a bitófára kötötték, majd ismét megkorbácsolták.” A tisztviselő nővére hozzátette: „Azt mondják, hogy a húsa cafatokban jött le a hátáról.” Szenvedése bizonyítékaként Malcolm Londonba hajózott a testéről levált bőrdarabkákkal, amelyek közül néhányhoz még mindig kátrány és tollak tapadt. (Ezt a változatot a jobb oldali kép mutatja be szemléletesen.)
Ezután Amerika forradalom előtti legsúlyosabb, kátránnyal és tollal elkövetett támadásának áldozata még tizennégy évig élt Angliában. De az első ilyen támadásra a forradalom előtti Amerikában a virginiai Norfolk kikötőjében került sor 1766 márciusában. Egy William Smith nevű tengerészkapitány azt írta, hogy hét férfi, köztük a polgármester, „kátránnyal kenték be a testemet és az arcom, majd tollakat szórtak rám". Ezek a kereskedők és tengerészek záptojásokkal és kövekkel is megdobálták a kapitányt, "a város minden utcáján" "két dobverővel kísérve" végig kocsikáztatták, végül pedig ledobták egy rakpartról. A lázadók azzal vádolták Smith-t, hogy egy királyi tisztviselőnek feljelentett egy csempészt, bár ő ezt tagadta. 
A foglalkozás befejeződött.

0