A 2024-től érvényes érettségi vizsgakövetelmény a forráselemzéshez kapcsolódó kompetenciák között említi a képi forrásokhoz köthetőket is:
1.3 Forráselemzés Képes szöveges forrást, egyszerű képi ábrázolást, karikatúrát, mémet, plakátot, statisztikai táblázatot, diagramot, grafikont, ábrát, térképvázlaton ábrázolt folyamatot vagy jelenséget értelmezni.
Különböző típusú forrásokban megjelenő információkat, álláspontokat össze tud vetni. Képes a forrásokban megjelenő érveket és ellenérveket azonosítani, rendszerezni, bemutatni. Képes az esetleges különbségek okainak feltárására.
1.4 Forráskritika Forráskritikát tud alkalmazni szöveges és képi források esetében: a szerző/alkotó szándékát, álláspontját feltárja, nézőpontját azonosítja, a történelmi hitelességet megvizsgálja más forrás segítségével. Képes a forrás történelmi hitelességét megállapítani saját ismeretei alapján, feltárni a keletkezés körülményeit.
Az itt megfogalmazott elvárások feltételezik, hogy a képi források elemzése tanítható és tanulható. Annak ellenére, hogy ez így van, a hatályos tankönyvnarratívák minimális teret sem szentelnek e kérdésnek. Az itt megalkotott tananyag-modulok e hiányt igyekeznek pótolni oly módon, hogy különböző korszakok és témák képi megjelenéseit mutatják be úgy, hogy történelmi keretbe ágyazásukon túl a források elemzési lehetőségeit is bemutatják. Az elemzésekhez ezek algoritmusait követő gyakorlatok/feladatok társulnak, melyek fő célja az, hogy tanárt és tanulót egyaránt bevezessenek a vizuális retorika világába.
 Az ember alapvetően képekben gondolkodik. Ezeket a képeket intuíciói és gondolkodása segítségével képes elemezni, értelmezni. Megteheti, hogy a képet részleteiben elemzi, de azt is, hogy a részleteket veszi sorra, kiegészíti azokat, és mintegy sajátos időbeliséget rendelve hozzájuk, lineárissá teszi őket.
A narratív jellegű képi források már az ókortól kezdődően hasonló sémára épülnek: az eseményeket sávokba rendezve beszélik el, gyakorta úgy, hogy a főalakot többszörösen, éppen az adott cselekvésmozzanatba ágyazva jelenítik meg. És mivel a történelemtanításban felhasznált képi források többsége elbeszélő, komplex üzenetközvetítő jellegű, elemzésük kereteit alapvetően a retorika szabályai adják ki.
Az inventio – dispositio – elocutio (egyszerűsítve: az ötlet, elrendezés, megjelenítés) hármasságának keretét felhasználva és a szemiotika, a jelek ismeretét segítségül hívva, a képelemzés bizonyos mértékig – hiszen a szerző élethelyzetéből fakadó irányultságát, attitűdjét koránt sem sikerül maradéktalanul megfejtenünk – tanítható és tanulható.
A verbális és vizuális látás és gondolkodásmód nem ellentéte egymásnak, sőt sok esetben egymást segítik az elemzésben. A nyelv többnyire lineáris megnyilatkozásokat használ, míg a képek halmazjellegű szimultaneitásként jelennek meg. Ezek abban mások, hogy míg a képpel érzékeltethető ez a térbeli egység, a szavakkal nem.
Természetesen az argumentációt, a kép érvrendszerét csupán úgy tudjuk rekonstruálni, ha a kép kontextusából és/vagy háttérismereteinket aktiválva kiolvassuk (tehát verbalizáljuk) a hiányzó elemeket. A vizuális objektum kommunikációs tárggyá akkor alakul, ha szimbolikus elemeket használ, amelyek segítségével a befogadóval kommunikatív viszonyba lép. A képnek tehát szimbolikusnak kell lennie, és a közönséggel való kommunikáció céljából be is kell mutatni őket e potenciális közönségnek. A jelképek világának meghatározó jellegzetessége a hagyományozódás, amelyben a közösséghez tartozó egyén a szocializációs folyamat során képességeinek és lehetőségeinek megfelelően passzívan, illetve aktívan vesz át. Az idő múltán a különböző kultúrák egyes elemeinek megfeleltetése, összeolvadása, ennek következtében a szimbólumok jelentésbeli elmozdulása, a hagyományos formai elemeknek más tartalommal való feltöltődése figyelhető meg.
A szimbólumok világát gyakran tekintik enigmatikusnak, a laikus számára felfejthetetlennek. Sokan vélik úgy, hogy minden újabb és újabb vizsgált esetben meg kell fejteni és újra meg kell tanulni jelentésüket. Valójában azonban a képszerű jelek döntő hányada olyan természetességgel hordozza jelentését, hogy értelmezésük kézenfekvő. Nem igényel magyarázatot az, hogy az oroszlán elsődleges szimbolikus jelentésében miért a hatalom és az erő, a bárány pedig miért a gyengeség és a szelídség megtestesítője vagy a fehér inkább az ártatlanság színe, mint a fekete. Problémát a másodlagos jelentések, amelyek a történeti kontextusból (is) eredeztethetőek, elemzése jelenthet.
A történeti kontextust (összefüggésrendszert) természetesen sok tényező befolyásolhatja. A képek általában az adott kor kulturális reprezentációi, melyek hatalmas befolyással bírtak a közönségre, amely egy adott kód mentén értelmezte őket, de ezek a kódok mára már érvényüket veszthették, eredeti jelentésüket rengeteg tényező – sztereotípiák, individuális elemek, egy adott élethelyzet stb. – torzíthatta el jelentős mértékben.
Az itt megjelenő moduljainkban arra teszünk kísérletet, hogy elsődleges képi forrásokat történeti kontextusukba „visszahelyezve” mutassuk be értelmezésük lehetőségeit. |